Egy rég elfeledett osztálytárs

       Gyönyörű tavaszi nap volt a mai Tokió városában. A nap vidáman sütött, a madarak boldogan csiripeltek, az autók bömböltek, az utcákon tolongott a rengeteg ember. Látszólag mindenkire jó hatással volt ez a szép nap. Látszólag mindenki jókedvű volt. Ez azonban csak a látszat volt. Valakinek eszébe sem jutott volna, hogy ezen a napon egyáltalán mosolyogjon. Hogy is lett volna képes rá…

       Egy lány rohant hazafelé. Fehér és zöld galléros matrózblúzából és zöld rakott szoknyájából könnyedén rá lehetett jönni, hogy egy gimnazista lány. Olyan, mint a többiek. Azonban ő kivétel volt. Nem azért, mert annyit hiányzott az iskolából, hanem a hiányzásai okai miatt.

       Kagome őrzött egy titkot. A titok pedig a következő volt. A kertjükben lévő szentélyben van egy régi, öreg, használaton kívüli kút. Ez a kút a Csontok kútja. Kagome ennek a segítségével, ha beleugrik, a szellemvilágba kerül. Vagyis a középkori japánba, 500 évvel ezelőttre. Ott gyűjtögeti a Shikon- no Tama, vagyis a Szent Ékkő szilánkjait. Barátaival, Inuyashaval, a félig kutyaszellem fiúval, Sangoval, a szellemirtó lánnyal, Kiraraval, Sango démonmacskájával, Mirokuval, a perverz szerzetessel és Shippoval, a kis rókadémonnal.    Mostani rohanásának is ez volt az oka.

       „Megígértem Inuyashanak, hogy ma már ott leszek! Elfelejtettem, hogy pont ma lesz ez az egész! Ezt nem hagyhattam ki! Nem! Inuyashanak meg kell értenie, hogy nekem is van egy életem! Ráadásul nagyon fontos dolog miatt késtem!”

       Időközben haza is ért.

       -Szia Anyu! Szia Souta! Szia nagypapa!- köszönt. Gyorsan felszaladt a szobájába, ledobta az iskolatáskáját az íróasztala mellé, felkapta a szokásos utazóhátizsákját, lerohant a lépcsőn, elköszönt, aztán ki a házból, be a szentélybe és be a kútba.

       „És a tornatanárnő még csodálkozik, hogy miért fejlődtem ennyit futásból!- gondolta, miközben már át is ért a középkorba. Kimászott a kútból, majd újra futásnak eredt. Pár percen belül már a faluban volt.- Már előre hallom, mit fog mondani Inuyasha…”- gondolta, majd belépett a kunyhóba.

       -Sziasztok!- köszönt boldogan. Azonban a kunyhó üres volt. Nem volt benn senki.- Kaede anyó!- Kiállotta semmi válasz. Ledobta a táskáját

        Kereste vagy 10 percig az öregasszonyt, mikor rátalált, épp a gyógynövényeit kapálta.

       -Kaede anyó! Hát itt vagy!

       -Szerbusz lányom! Örülök, hogy újra látlak.

       -Anyó, nem tudod, hogy Inuyashaék hol vannak?

       -De, persze hogy tudom. Nem győztek már várni, ráadásul Inuyasha szellem szagot érzett, ezért elmentek, hogy megkeressék. Azt ígérték, estére már itthon lesznek!

       -Óh, értem.

       -Gyere Kagome menjünk be a házba.- Kaede anyó befejezte a kapálást, és elindultak visszafelé.

       Inuyashaék, ahogy ígérték, este érkeztek meg. Kagome érezte az Ékkőszilánkot, amit megszereztek, ezért eléjük sietett a falu határába.

       -Szia Kagome!- ugrott boldogan a kis rókaszellem a lány nyakába.

       -Szia Shippo! Sziasztok!- köszönt a többieknek.

       -Szia!- köszönt egyszerre Miroku és Sango.

       -Szervusz Inuyasha!- köszönt a fiúnak.

       -Hát te meg mit keresel itt?- kérdezte tőle unottan.- Azt hittem már el sem jössz…

       -Inuyasha…- felelte a lány lehajtott fejjel. A többiek azt hitték, hogy veszekedni fognak, de a lány hangja inkább szomorúan csengett, mint mérgesen.- Te ezt nem értheted… Délután már itt voltam. Nem tudtam előbb jönni, mert…- nem tudta végig mondani. Még mindig nem tudta végigmondani. Nem volt rá képes. Kimondani, hogy mi történt…

       Inuyasha most nem akart veszekedni. Nem volt hozzá kedve. Azt azonban nem bírta ki, hogy nem tegye szóvá Kagome késését. Nem is akarta megbántani. Valamit ő is érzett a levegőben. Vagyis a lányon.

       „Olyan furcsa… Érzem, hogy Kagome, ő, aki mindig vidám, most nincs jó kedve. Talán bűntudata van? Az is, de most nem az a domináns… Mintha… Búskomorság… Nem! Ez nem lehet! Gyász?”- gondolta. Az utolsó gondolatai már rémültek voltak.

       -Mi történt?- lépett mellé Sango, átkarolva a fiatal miko vállát. Kagome válasza azonban csak egy szipogás volt.- Gyere! Menjünk vissza a faluba! Bemegyünk Kaede anyó kunyhójába, és iszunk egy csésze finom meleg teát. Jó lesz?- nagyon kedves hangon beszélt barátnőjével. Ő is érezte, hogy valami nagyon nincs rendjén.

       -Jó.- suttogta alig hallatóan a kérdezett. Szipogott még egyet, aztán elindultak. Mikor beértek a házba, kész tea illata csapta meg az orrukat. Körbe ültek. Sango még mindig barátnője mellet. Sango mellett Miroku, Inuyasha pedig Kagome mellet. Kaede anyó velük szemben, Shippo pedig Kagome vállán foglalt helyet.

       Csönd uralkodott az egész házon. Kint már egy madár sem csiripelt. Felváltották őket a tücskök és a különféle bogarak. Most tőlük volt hangos a külvilág.

       -Inuyasha…- szólalt meg halkan a lány. Várt egy-két pillanatig; tétovázott, majd folytatta- Ugye kíváncsi vagy rá, hogy miért nem értem ide?

       -Nem, Kagome, Inuyashát nem nagyon érdekli, h…- Sango meg akarta akadályozni, hogy ez, Kagoménak kellemetlen, téma szóba kerüljön.

       -De! Engem érdekelne, mert…- szólt közbe Inuyasha, de ő is tétovázott. Észrevette, hogy a szellemirtó lány, és Miroku is, milyen rosszallóan néz rá.- Bár, ha jobban belegondolok, nem is lenne olyan fontos…

       -Rendben.- bátorodott fel Kagome- De nagyon figyeljetek, mert csak egyszer mondom el!

       Újra csend borult a házikóra, úgy tűnt, még a rovarok is elhallgatnak egy pillanat ereéig. Kagome sóhajtott egy nagyot. Egy nagyot és fájdalmasat. Aztán belekezdett.