Sesshoumaru pár óra múlva visszaindult a táborhelyükhöz, ahol Rin és Jaken már várta őt. Másnap a macska keresésére indult. Nem akadt a nyomára. Pedig jól az eszébe véste azt a szagot. Hiába. A boszorkánynak annyira gyenge szaga volt, hogy azt még a kutyaszellem sem érezte meg ilyen távolságból. Másnap ugyanígy járt.

      Harmadnap egy huszadrendű ocsmánysággal harcolt, akinek Rinre fájt a foga. Már majdnem megölte, mikor a bokrok közül egy hasonló démon került elő, és a kislány felé ugrott. A férfi nem tudta mi tévő legyen. Ha az előtte lévőt öli meg először, a másik felfalja a kicsit, de ha a másikat, akkor meg ez eszik halandót ebédre. Szerencsére nem kellett köztük dönteni, mert hirtelen egy fekete fénycsóva látszódott a Rin felé tartó démonnál, s darabjaira esett. A kutyaszellem ezt a pillanatot kihasználva, kettészelte az előtte álló férget. Ekkor fordult a kislány felé és vette észre megmentőjét. Sosu állt a védence előtt.

       -Ki vagy te?- kérdezte a boszorkánytól nem éppen kedvesen.

       -Én csak a kislánynak segítettem.- már indult volna, de Rin a köpenye alján rántott egyet, jelezve, hogy szeretne valamit mondani neki.

       -Köszönöm szépen, hogy megmentettél.

       -Szívesen.- mondta kedvesen mosolyogva, és elindult. Tett 2 lépést, majd eltűnt.

       -Rin, menj vissza a táborba.

       -Igenis.

       De ezt mér ő nem hallotta. A lány után rohant. Halványan, de érezte még a szagát. Vagy 2 kilométeren keresztül követte, majd nyomtalanul eltűnt, mintha a boszorkány csak játszana vele.

        „Az átkozott! Most már tényleg elegem van belőle.- mérgelődött. Néhány percig körbe-körbe járkált, míg végre újra szagot fogott.- Megvagy! Most nem menekülsz!- fényes gömbbé alakult, és a szag után ment. Egy tisztásra érkezett. Itt felvette valódi alakját és körbeszimatolt.- Itt minden tele van a szagával. Hogy találom meg?- ekkor valami a fejére ugrott- Mi ez…”- Nem tudta befejezni, mert elsötétült előtte a világ. Egy kedves hangra ébredt.

        -Mayu, megmondtam, hogy ezt ne csináld soha! Hé, ébredj!- rázta meg a kutyaszellem vállát.

       Sesshoumaru hirtelen felismerte a hang tulajdonosát és belé akart marni, de a macskaszellem a férfi másik oldalára ugrott. Sesshoumaru is talpra állt. 

       -Jól vagy?- kérdezte Sosu.

       Ám választ nem kapott. A férfi szó nélkül nekitámadt az energiaostorával. Mikor a lány véletlenül nem tudta hárítani a támadást és pár métert hátrébb repült, akkor szólalt csak meg.         -Ki vagy te?

       -A nevem Sosu. És a tied?- a boszorkány hangja még mindig ugyanolyan volt. Nem nagyon foglalkoztatta a férfi rideg modora.

       -Sesshoumaru.- válaszolta tömören.- Te vagy az, aki pár nappal ezelőtt elláttad a sebeimet?

       -Nem.- hazudta. Mayu erre rosszallóan nyávogott egyet.- Te csak hallgass!- mondta kedvencének, és pár méterrel arrébb dobta. Persze a cicának nem lett semmi baja. Talpra érkezett, és gyorsan elinalt. Jobbnak látta, ha most megy el a szokásos néhány napig eltartó sétájára.

       -Mért tetted?

       -Nem tudom.- vonta meg a vállát.

       -Hogyhogy nem tudod? Segítesz egy idegennek ok nélkül?

       -Igen.

       -Ostoba vagy. Nem gondoltad, hogy ezért megöllek?

       -Mért tennéd?- a lány hangából eltűnt a kedvesség, és a kíváncsiság került a helyébe.

       -Mert hozzám értél.- válaszolta, és nekitámadt az energiaostorával.

       Sosu kikerülte a támadást, de jött a következő és a következő. Nem támadott, csak elugrált a sárga sugarak elől.

       -Mért nem támadsz? Talán nem mersz?- kérdezte gúnyosan az ellenfele.

      Sosu nem tétovázott tovább, egy fekete gömböt küldött a férfi felé. Sesshoumaru elugrott előle, de csak hajszál híján volt. A levegőbe emelkedett, és onnan támadt. A boszorkány félreugrott, ő is a levegőbe emelkedett és még egy fekete gömböt küldött a kutyaszellemre. Az ismét félreugrott, de csak ez tán vette észre, hogy kb. 5 méterrel mögötte Rin és Jaken közeledik Aun hátán. És most az a fekete energiagömb feléjük tart. Már majdnem ugrott, mikor 1 méterrel a sárkányló előtt a gömb kipukkadt, mint egy buborék. Sesshoumaru nem értette.

       -A varázslataim csak az ellen hatásosak, akire irányítottam őket. Másra nem.- magyarázta meg a boszorkány.

       -Nem néztem volna ki belőled, hogy egy boszorkány vagy.- mondta Sess a maga megszokott stílusában.

       Folytatni akarta a harcot, de mivel a kislány is ott volt, nem tudta.

       -Sesshoumaru Nagyúr!- szólt Rin.

       -Nagyuram! Én mondtam neki, hogy nem jöhet, de hajthatatlan volt!

       A boszorkány halkan kuncogni kezdett.  Néhány évvel ezelőtt segített már a kislánynak. Tudta, hogy ha akar valamit, akkor azt meg is teszi. A férfit egy kicsit idegesítette, hogy ez a lány kineveti, mert Rin utána jött. Időközben Rin leszállt a sárkányló hátáról, és a kutyaszellemhez futott.

       -Sesshoumaru Nagyúr! Ne bántsd!

       -Rin! Megmondtam, hogy maradj ott Jakennel.

       -Kérlek!- a kis árva nem foglalkozott a szidással.

       -Mért ne?- a kutyaszellem most is ugyanolyan közömbös volt, mintha őt nem is érdekelné, meghal-e a lány vagy nem.

       -Egyszer segített nekem.

       -Ahogy akarod.

       Sesshoumaru egyszerűen csak hátat fordított és elindult. A kislány pedig odarohant a boszorkányhoz, s a nyakába ugrott. A macskaszellem átölelte.

       -Ügye emlékszel még rám?- kérdezte a kislány.

       -Valami rémlik…

       Sess megállt hű szolgája előtt és lopva hátrapillantott.

       „Szóval ismerik egymást. Tehát ez a lány nem csak nekem segített, hanem másoknak is.”

       -Rin! Indulunk.- szólt hátra.         

       -Megyek! Nem jössz?- kérdezte Sosutól.

       -Nem hiszem, hogy a Nagyurad megengedné.

       -Nagyuram, ő is jöhet?- Sosu tiltakozni akart.

       A kutyaszellem megállt, hátra sem nézett, úgy válaszolt.

       -Ha akar.

       -Köszönjük!- mondta boldogan.- Hallod, most már te is jöhetsz! Na, megyünk?

       Sosu sóhajtott egyet.

        -Persze.- és a kislány után kullogott.