Harmadik Fejezet

Kétszer gondold meg, mikor követed Sesshoumarut

       Időközben egy tisztásra érkeztek. Sesshoumaru leült, jelezve, hogy itt maradnak éjszakára. Mindannyian leültek. Jaken Aunt próbálta kikötni, de ez szokás szerint, rengeteg idejébe került. Sosu és Rin egymás mellé telepedtek le egy fa tövébe. Mikor már Jaken is leülhetett, a kislánynak megkordult a hasa.

       -Gyere, keressünk valami ennivalót.- mondta Sosu. Kézen fogta és elindult vele. Egy közeli folyóból fogtak halat, találtak egy gyümölcsfát, arról is szedtek le pár gyümölcsöt. Rin vitte a gyümölcsöket, Sosu pedig hozott tűzifát és a halakat. Mikor visszaértek, a boszorkány gondos gúlát rakott a tűzifából, egy tűzgömb segítségével meggyújtotta, és gondosan felé helyezte a halat. Miközben a hal sült, megpucolta a gyümölcsöket. Négy levélre egyenlően osztotta őket, és mindegyikre egy-egy halat tett. Rin Jakennek és Aunnak vitte oda. Tehát a boszorkányon volt a sor, hogy Sesshoumaruhoz vigye oda az ételt.

       -Tessék, ez a tiéd.- rakta le mellé.

       -Nem eszem ilyesmit.

       -Azért itt hagyom. Hátha meggondolod magad.- otthagyta. Leült a falatozó Rin mellé, és ő is nekilátott. Bár ő csak a gyümölcsöt eszegette, a halát Mayunak adta. Mire végzett, a kislány már neki dőlve aludt. A boszorkány is aludt pár perc múlva. Másnap reggel másodiknak ébredt. Sess ébren volt, de a tegnapi helyén ült. Bizonyára a többieket várta.

        „Nem ette meg… -vette észre a kutyaszellem mellett az ételt.- Na, mindegy. Nekem végül is mindegy.- gondolkozott egy ideig Sosu, de abba kellett hagynia, mert Rin felébredt, és indultak. Mikor már egy ideje mentek, fojtatta.- Hova megyünk? Annyira érdekelne. Nem, azért annyira nem érdekel, hogy megkérdezzem. Hiszen az a kobold… Hogy is hívják? Talán Jaken? Igen, így hívják. Az előbb kérdezte meg, de Sesshoumaru részéről a válasz csak egy ”semmi közöd” volt. Semmi értelme. Amúgy, legalább nem fogok unatkozni… Nem, ez nem jó ok. Az viszont már igen, hogy legalább nem leszek egyedül. Igaz, szükségem van egy kis magányra, de közel 40 év elég volt erre. Még akkor is, ha nem sikerült egy kellemesebb társaságot találnom.” Befejezte a gondolkodást, inkább a tájban gyönyörködött. Ez nem is volt meglepő, mert egy hatalmas mezőn mentek keresztül, melyet egy hatalmas, sötét és baljós erdő vett körül.

       Sosu nagyon szerette az ilyen helyeket. Hisz legbelül maga is egy kiismerhetetlen, sötét alak volt. Aki, ugyan gonosz erőkkel bírt, mégis jó maradt. Ő maga még nem jött rá (Nem fejtette meg hatalma lényegét), de ő lesz majd valamikor az a hatalmas boszorkány, aki rájön, hogy lehet a gonosz energiákat jóra, és a jó energiákat rosszra használni. Bár már kezdte érteni, de még mindig nagyon messze volt a megoldásig. 

       „Milyen ironikus.- gondolta sokszor- Nemcsak mások számára, hanem számomra is kiismerhetetlen, titokzatos vagyok. Míg mások a belső énemet nem ismerik, és is ugyanezt akarom megfejteni. El kéne végre döntenem, hogy gonosz vagy jó leszek… De addig is, maradok mindkettő.”

       Megálltak a mező szélén, letáboroztak. Sesshoumaru azt mondta a boszorkánynak, maradjon ott és vigyázzon a többiekre.

       „Mért maradnék itt? El akarok menni, fürödni! Hé, mért ne mehetnék el? Viszem Rint is! Nem halok bele, ha egy kislányt is vinnem kell.”- gondolkodott Sosu. 

       -Rin, nem megyünk el fürdeni?

       -De!

       A közelben találtak egy kis tavat. Sosu gyorsan levetkőzött és fejest ugrott a hűs habokba. Néhány pillanat múlva Rin is csatlakozott hozzá. Sokat játszottak, fröcskölték egymást. Hamar eltelt egy óra. Kimentek a partra, felöltöztek és elindultak valami ennivalót keresni. Fogtak két halat, megsütötték. Így mire a táborba értek, Rin nagyon fáradt lett. Leült Aun mellé és már aludt is. Sosunak, miközben a kislányt figyelte, egy apró mosoly jelent meg az arcán. Tüzet gyújtott. Jaken Aun mellett a botjára támaszkodva aludt. A boszorkány nem volt fáradt. Leült a tűz elé. Átkarolta a térdét. Ült így pár percig, majd mivel kicsit fázni kezdett, közelebb húzódott a tűzhöz. Nem akart aludni. Meg szerette volna várni, míg a Nagyúr visszaér.

       A Nap már lenyugvóban volt a lány háta mögött, mikor egy árnyék jelent meg mögötte. Sesshoumaru jött vissza. Szó nélkül leült a Rinékkel szemben lévő fához. Sosu várt egy kicsit, majd a szellem mellé ült.

       -Kérdezhetek valamit? – választ nem kapott, ezért folytatta.- Megtudhatom, hol voltál vagy nem?- nagyon csöndesen kérdezte, nehogy a férfi azt higgye, hogy számon kéri. Ő csak beszélgetni szeretett volna egy kicsit.

       -Nem.- hangzott a tömör válasz. A lány nem sértődött meg, hiszen hasonló válaszra számított.- Honnan ismered Rint?

       -Egyszer segítettem neki.- a szellem mellette hallgatott, jelezve, hogy kimerítőbb választ vár.- A falujukba ment két kísértet. Kiűztem őket onnan. Pár napig még a falu közelében maradtam. Akkor találkoztam vele. És te?

       -A falujukat lerombolták a farkasok. Rint pedig az erdőben érték utol. Rátaláltam, és visszahoztam az élők közé.

       -Értem.- mondta a boszorkány. Felugrott a fa egyik ágára- Ügye nem zavar, ha itt alszom?

       -Nem.- morogta. Nem értette, mért kérdez ilyeneket.

       Másnap reggel a lány ébredt először. Nyújtózott egyet, felült az ágon, megdörzsölte a szemét, majd kinyitotta. A Nap pont akkor kelt fel. Körülnézett a társaságon.

      „Még mindenki alszik. Még Sesshoumaru is. Bár, nem tűnne fel. Az arca még így is kifejezéstelen. Hogy bírja? Vajon történt vele valami? Vagy születése óta viselkedik így? Na, mindegy. Nem az én dolgom. Jó lenne, ha valami démon vetődne a közelbe. Gyilkolni szeretnék. De ha van is egy a közelbe, azt Sesshoumaru megöli. Nekem egyet sem hagy. Amúgy is, nekem itt kellene maradnom Rinékkel. Szörnyű dolog a felelősség.”

       Egy kis időre abbahagyta, mert Sess felébredt és elindult valahová. Aztán újra fojtatta.

       „Hová megy? Nem, nem szabad utána mennem. Mit gondolna rólam? Nem. Nem megyek és kész. Ennyire nem lehetek kíváncsi. Miket is beszélek! Nagyon kíváncsi vagyok! Utána megyek! De várjunk csak! Ki fog addig Rinre vigyázni? Talán az a kobold a botjával. Nézzük csak meg jobban!- egy kicsit előrébb hajolt ültében a Fejek Botja felé- Szóval az egyik fej tüzet tud okádni. Ezzel biztos meg tudja őt védeni! Na, akkor indulás!- puhán érkezett a földre. Még halványan érezte a kutyaszellem szagát. Pár centire a föld felett lebegett, nehogy valami zajt csapjon.- Várjunk! Meg fogja érezni a szagomat! El kéne tüntetni! 

       Leereszkedett, becsukta a szemét, és mindkét kezét maga elé rakta, mintha tartana bennük valamit. Hirtelen egy türkiz színű gömb jelent meg a kezeiben. Néhány másodperc múlva már egy ugyanilyen színű aura vette körül. Körülbelül 2 percig állt így, majd a gömb szertefoszlott, és az aura is eltűnt. Sosu szagával együtt. 

        „Máris jobb. Indulnom kell, már csak halványan érzem annak az élősködőtanyának a szagát. De nem kell úgy sietnem. Így mondhatom azt, hogy csak sétálni jöttem.- lassan újra lebegni kezdett. Nemsokára már csak öt fával volt hátrébb, mint Sesshoumaru.

        Aki, eredetileg egy szellemmel akart végezni, de valahogy megérezte, hogy figyelik. Azt nem tudta, hogy ki, csak azt érezte, hogy már régóta figyelik. Lopva hátranézett a válla felett. A lány ugyan jókor ugrott a mellette álló fa mögé, de mivel a szél oldalról fújt a köpenye szélét kifújta a fa mögül. A férfi tett egy lépést, majd hirtelen a levegőbe ugrott, és az energiaostorával vízszintesen kettészelte azt a fát, mely eltakarta a boszorkányt. Aki reflexszerűen hátra ugrott. Tudta, hogy már felesleges az a varázslat, mely eltűnteti a szagát, ezért megszűntette.

       -Mit keresel itt?- kérdezte fenyegetően Sess. 

       -Semmit.- a lány hangja nyugodt volt.

       -Hogy mertél követni?- meg sem várta a választ, máris elővette a kardját és azzal támadt a boszorkánynak. Ő nem védekezett, csak elugrált a támadások elől. Nem sokáig folytatták ezt a macska-egér, pontosabban macska-kutya harcot. A lány éppen egy balról jövő karomcsapás elől igyekezett megmenekülni, mikor Sess hirtelen kezet váltott, és a jobb kezét azonnal a boszorkány nyakára tette. Könnyedén felemelte a nyakánál fogva. Majd a fák fölé emelkedett, hogy a levegőben fojtogathassa tovább.

       -En… gedj… el…- Sosunak nehezére esett a beszéd, de azért próbálkozott. 

       -És ha nem?- kérdezte gúnyosan Sesshoumaru- Hogy mertél követni?

       -Bo… csá… nat… Nem… tudom… mért… tettem…

       -Te semmit sem tudsz?- kérdezte most megvetően.

       -E… ressz… el… k… k… kér… lek…

       A férfi nem válaszolt, csak még erősebben szorította a nyakát. Sosu nem bírta tovább. Már eddig is próbálta leszedni magáról a férfi kezét, de most meggondolta magát és éles körmeit a szellem alkarjába vájta.(Kicsivel a csuklója fölé) Meglepetésére az arca még így is rezzenéstelen maradt. Nem mutatta, de Sesshoumarunak ez nagyon fájt, hogy azok a fekete mérgező karmok a csontjában is komoly sérüléseket okoznak. Mind a ketten tűrték még egy picit, majd Sess elengedte a lányt, aki a zuhanás közben néhány pillanatra elvesztette az eszméletét, de hála a sokévi gyakorlásnak és a jó neveltetésnek köszönhetően talpra érkezett. De azonnal leült. Két lábát a bal oldala mellé hajlította, jobb kezén támaszkodott és a fejét lehajtotta. Így a csuklyája az egész arcát takarta. Szinte hangtalanul lihegett. Már rég nem volt része hasonló élményben. Ez ráébresztette, hogy ráférne egy kis gyakorlás.

       Sesshoumaru hangtalanul ért földet mellette.